Az BBÖ 2095.12 Alt Weitra és Weitra között egy falevél társaságában

A vonatok csupa kéttengelyes, nyitott peronos kocsiból állnak, jóval régebbiek, mint a hazai kisvasutakon megszokott modern Bax és GV Bak sorozatú kocsik, és autentikusságuk miatt egy vasútbarátnak nagyobb élményt is jelent bennük utazni, mint az erdei vasutak házi barkács vagonjaiban. A jármûtelepen állt egy négytengelyes, talán mariazelli eredetû kocsi is, de az most nem volt a vonatba sorozva.

A hegymenetet az elsõ mozdony mögötti kocsi nyitott peronján töltöttük, a röfögõ dízelmotor élményszámba menõ koncertjét hallgatva. Végig forgott a kamera (hogy film mikor lesz belõle, az jó kérdés), hol kertek alatt, ahol öt-tíz méterrel egy patak fölött vezetett a pálya, mintha csak Lajosházára mennénk, csak itt hangulatos települések is vannak útközben, nem csak az egy szem Gyöngyössolymos. A környezet dombvidéki, de rövidesen áthaladtunk Alt Weitra megállóhelyen, és pár tó, a Weitraer Teich mellett elhaladva maximális teljesítményre kapcsoltak a gépek, és elkezdtük az elnyújtott vonalkifejtés meghódítását föl Weitra felé. Mindössze öt percig tart a mászás, húsz, harminc km/h sebességgel, és kibontakozik a weitrai vár látványa. MÁV szabványra emlékeztetõ, de a sokadrengû vonal menti kisvároshoz képest óriási állomásra érkezünk, ez mutatja, hogy nyílván a jóval gazdagabb Ausztriában vagyunk. Már kinyitott a büfé, rotyog a bogrács, mi pedig a vízház mellett ballagtunk is ki a szerpentinhez fotózni, és éppen csak egy pörköltre tértünk vissza az állomásra ez elõtt a második vonatpár elõtt. Keresztezni talán csak Alt Weitrán lehetne, így két vonatot járatni ezen a rövid szakaszon nem érdemes.