A Vakondjárgány keményen megküzdött a följutásért

Tavaszi és nyári túránk után vágyódtunk egy kicsit a mélyebb hóba is (hiába álltunk már térdig benne a Bernina és az Oberalp hágón is). Mikor nem sokkal karácsony után elindultunk, már kemény hó volt Svájcban, és mikor megálltunk fotózni a Mariazellerbahnnál , még a nap is sütött, így minden tökéletesnek ígérkezett. Aztán Innsbruck előtt zuhogni kezdett az eső, és nagyon megijedtem, hogy a drága és nehezen megszervezett téli túra elázott, sötét, esős túrává alakul, és nem hogy a fákon, a földön sem marad semmi hó. Aztán Reschennél áthaladva a határsorompó alatt az eső hóra váltott, és el sem állt másnap reggelig.

Mi viszont bajban voltunk: mivel Svájc kitette a megtelt táblát, a szállásunk Olaszországban volt, amihez végig kellett haladnunk az Inn völgyén több, mint 100 km-t, majd a Silvaplana-tó után leereszkednünk a Maloja-hágón. Suschban nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem egyhamar fog megtörténni: negyven-ötvenes tempónál többet a hóviharban az egyenes úton sem bírtam menni, de a szállásadónk megértőnek bizonyult. A hágónál jött a meglepetés: sok más hágóhoz hasonlóan ez is aszimmetrikus, az Inn felől nem is hágó, hanem egyszercsak véget ér az emelkedő, és egy függőleges sziklafal tetején találja magát az ember, alatt egy olyan szerpentinnel, amiben az ívek szinte vízszintesre ki vannak hozva (olyan szűkek, hogy lejtőben lehetetlen lenne bevenni őket), és csak 30-40 m lejtős egyenes köti össze őket. Így kellett 1815 méterről 1500 méterre leereszkednünk, ami, köszönhetően a kimondottan alpesi terepre tervezett télig gumiknak, sikerült is. Akik megálltak a hágó alján hóláncot szerelni, azok már nem hiszem, hogy följutottak.

Utána már laza úton haladtunk Chiavennáig, a Kandó által villamosított Valtellina-vasút szárnyvonaláig, majd tovább a szállásunkra. Reggel pedig a Bernina-hágót próbáltuk megmászni, mivel járhatóbbnak gondoltuk. Végülis följutottunk, és csak egyszer akadtunk el: egy lefele jövő teherautó elől a mélyhóba kellett félreállnom (ő megállás nélkül jött, el kellett kapnom a kormányt), onnan viszont nem bírtam elindulni. Végülis betoltak a srácok, de csak két kanyarral föntebb bírtam úgy megállni, hogy biztos lehettem benne, ismét el fogok tudni indulni. Mire utolértek, már hóembernek is elmentek volna - utólag és bocsi, fiúk!