Hagyományos nézet Csak Prémium képek Az összes kép
Nagy Szlovák Kaland
A sokszínű szlovák vasút Pozsony-Kassa villamosított fővonalán fotóztunk az egyenáramú szakaszokon, majd az Árvavölgyi HÉV-et és a Trencsénteplicei kisvasutat látogattuk meg fotózás és vonatozás céljából.
| |
M61 006 a Kelenföldi pályaudvaronFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:15 15:21:04 Kelenföld Szpotterdomb 1 30 40 M61 (MÁV) borult vasútépítés tehervonat dízelmozdony NoHAB | |
A Nagy szlovák kaland nem úgy kezdődött, hogy megláttam egy ilyen piros fétistárgyat, hanem úgy, hogy Székely Viktorral kitaláltuk, hogy fölmegyünk fotózni a Király-hágóra. Még a földrajzóra helyett vérre menő torpedó-csatákat vívó kisebbségnek is nyílvánvaló, hogy a Király-hágó a Sulzerek lakta területen fekszik, nem a Skoda-királyságban, így ez kis magyarázatra szorul.
| |
A felismerhetetlen V43 1002 KelenföldönFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:15 15:22:00 Kelenföld Szpotterdomb 1 30 40 V43 (MÁV) borult gépmenet villanymozdony Klasszik-Szili Szili | |
A programváltozás oka a MÁV néhány dolgozójának sztrájkja volt, ami miatt a havas Király-hágó helyett a csúf időjárású Tátrát kellett választanunk, hiszen Szlovákiába a magyar vasút szolgálatatásainak igénybevétele nélkül is eljuthattunk Viktor lakhelyéről, Sopronból.
| |
M62 230 és M61 006 KelenföldönFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:15 15:22:48 Kelenföld Szpotterdomb 1 30 40 M62 (MÁV) borult tehervonat dízelmozdony füst silókocsi Szergej | |
Az utazóközönség hergelésére a tehervonatok majdhogynem zavartalanul közlekedtek. A képen a Szergej éppen egy helyi vonatot visz Ferencvárosba, valószínűleg Budafokról. Mi meg várunk. A vezér pedig igen bunkó volt a fotózás miatt.
| |
V63 025 KelenföldönFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:15 15:39:49 Kelenföld Szpotterdomb 1 30 40 V63 (MÁV) borult villanymozdony tehervonat bemozdult svenk perontetö | |
Én ugyan végszükség esetén tehervonaton is eljutottam volna Sopronig, szerencsére azonban a MÁV-Start ezúttal eléggé képben volt, és tudtuk, hogy kétóránként egy Talent megy személyvonatként Győrbe. Én épp lekéstem, így végignézhettem, ahogy a kezdetben üres peron lassan megtelik várakozó utasokkal. szerencsére sokan döntöttek a vonattal utazás mellett, és türelmesen várták a vonatot, ami természetesen rendben meg is érkezett, és kivételesen - lassúságra kárhoztató menetrend híján - végig a legnagyobb megengedett sebességgel, dinamikusan haladtunk.
| |
V43 1059 KelenföldönFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:15 15:45:01 Kelenföld Szpotterdomb 1 30 40 V43 (MÁV) borult tehervonat villanymozdony utas Klasszik-Szili Szili | |
Sopronig egy GySEV mindenhol megállós személyvonattal mentem, az ottani állomásról pedig a legrövidebb, kocsmát is érintő úton Viktor magához kalauzolt, ahol egy jó pörkölt után nyugovóra tértünk. Majd másnap hajnalban útra keltünk Wien Südbahnhof felé.
| |
V43 1059 KelenföldönFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:15 15:45:11 Kelenföld Szpotterdomb 1 30 40 V43 (MÁV) borult villanymozdony tehervonat perontetö piros halberstadti Klasszik-Szili Szili | |
Ezután egy darabig nem fotóztam - olyan jó témák nem voltak, hogy amiatt érdemes lett volna a hosszan elnyúló éjszakában állványt állítani. Sem a Südbahnhof (Ost)-on álló Talentek és Herkulesek, sem a Pozsonyi főpályaudvar perontetejealatt bújkáló, borzasztóan megvilágított Laminátka nem ért meg annyit, hiszen elég megszokott jelenségek voltak.
| |
813 005-6 PuhóbanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:10:24 Puhó Púchov 320 456 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél templom ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A Cingov gyorsvonat élén álló kétáramrendszerű (kék) Pershing sem volt érdekes - olyat is fogunk még lőni eleget, a tervek szerint gyönyörű helyeken. Pozsony-Szöllőst elhagyva 120 km/h-ra gyorsítottunk, és a 200-ra kiépített, de vonatbefolyásoló híján még nem emelt sebességü új fővonal rángatás- és rezgés-mentes pályáját csodáltuk - illetve az otthonról hozott Jägermeistert kortyolgattuk a csatosüvegből.
| |
183 028-4 Puhóban (Puchov)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:10:27 Puhó Púchov 320 456 183 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia borult oldalról ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony | |
A pálya csak Vágújhelyig (Nové Mesto nad Váhom) van fölújítva, Nagyszombat és Lipótvár (Leopoldov) kivételével az átmenő fővágányok mellett nincs peron - így biztos, hogy a tehervonatok és az IC-k nem sodornak el senkit, a gyorsvonatok pedig nyolcvanas, hatvanas váltókon suhannak ki a peronos megelőzővágányokhoz.
| |
183 028-4 Puhóban (Puchov)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 Puhó Púchov 320 456 183 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia borult templom ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony | |
Puhóban már érdemes volt fotóznom, egyrészt, mivel addigra már nem csak az emberi szem, de a fényképezőgép számára is reggel lett, másrészt pedig, mert itt kezdődik az új világ, vagyis Puhó előtt van a 25 kV 50 Hz váltakozóáram és a 3000 V egyenáram közötti határ. Innen a cseh határon át Horní Lidecig, Zsolnától Csadcán át, Kassára, Ágcsernyőn át Csapra, valamint Eperjesen keresztül Muszynáig a zöld, egyenáramú gépeké a főszerep.
| |
131 097-8 Puhóban(Kassa-Oderbergi Vasút) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:45:28 Puhó Púchov 320 456 131 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia ŽSCS tehervonat ZSSK régi festésű mozdony Pershingszabásúak kétszekciós mozdony | |
Az előbbi hattengelyes nehéz tehervonati gépnél keményebb falatokkal a kétszekciós 131-esek bírkóznak meg. Érdekes, hogy a szlovák vasutat milyen sokszínűnek szoktuk gondolni, pedig például villanymozdonyból csak két forma van: az előbb látott új Bobina-forma és a 131-esre is jellemző, újabb, Pershing-forma.
| |
363 134-8 Zsolna teherpályaudvaránFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:45:42 Zsolna žilina osobna stanica Zsolna teher Zilina nákladná stanica 320 363 (ZSSK) felhos vonatból villanymozdony Szlovákia ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A Blonski-őrületben kék-fehér színét elvesztett kétáramrendszerű Pershing egy személyvonatot visz Puhón át Vágújhelyre. Zsolna a határ a 120-as és 180-as számú vasútvonalak között, a személyvonatok mindkét irányból itt végállomásoznak. Vágújhelynél már Pozsony elővárosa kezdődik, Pantográfok és Pershingek járnak arra,
| |
710 030-8 a zsolnai körcikkfűtőház előttFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:45:51 Zsolna teher Zilina nákladná stanica 320 Rosnicka borult tolatómozdony Szlovákia dízelmozdony futoház villanymozdony hegyek ŽSCS ŽSSK | |
A kis zöld Rosnicka (Lovacska) az egyik kedvenc mozdonyom - talán nem véletlenül, hiszen van egy ilyenem TT-s modellben is, a Tilligtől.
| |
183 017-3 és 163 116-7 ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:46:00 Zsolna žilina osobna stanica Zsolna teher Zilina nákladná stanica 320 183 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia borult futoház ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony | |
A város és a hegy közé nehezen bepréselt vágányokon természetesen villanymozdonyok is várakoznak. Kerekablakos Bobina
már csak a nosztalgiavonatok élén és a magánvasutaknál van, de a szlovákoknak ilyen kasztnis Bobinája sincs már üzemben, csak a hattengelyes Sestikolakok. Akik szintén nagyon helyesek, egyébként.
| |
362 015-0 Coca-Cola ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:46:09 Zsolna žilina osobna stanica Zsolna teher Zilina nákladná stanica 320 363 (ZSSK) együttállás futoház villanymozdony Szlovákia különleges festés ŽSSK Werbelok Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A cseheknél még négytengelyes, váltóáramú variáció is fut a régi dizájnnal, ez a Plechac
, de tulajdonképpen belülről ugyanez a Laminátka is, aki a sorból kilógó megjelenésével tulajdonképpen egy régi mozdonysorozat, hiszen az S499-eseket 1966-tól szállították a CSD-nek.
| |
710 030-8 ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:45:53 Zsolna teher Zilina nákladná stanica 320 Rosnicka borult futoház Szlovákia tolatómozdony dízelmozdony ŽSCS ŽSSK | |
Laminátkából is készült hattengelyes változat is
, de csak prototípus, és évtizedek óta nem nyúltak hozzá. Jelenleg a plzeni Skoda-gyárban tárolják.
| |
710 030-8 ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:45:56 Zsolna teher Zilina nákladná stanica 320 Rosnicka borult Szlovákia futoház hegyek ŽSCS ŽSSK | |
Laminátkából is készült hattengelyes változat is
, de csak prototípus, és évtizednyi ácsorgás után 1998-ban végleg elbontották.
| |
363 098-5 ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:46:19 Zsolna žilina osobna stanica 380 320 272 453 363 (ZSSK) borult villanymozdony Szlovákia ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A hármassal kezdődő sorozatjelű, mindkét cseh-szlovák áramrendszeren közlekedni tudó mozdonysorzatokból jelenleg három alaptípus van: a csehek vadiúj Porsche-mozdonya, a 350-es Gorillák, akiknek a kasztnija az áramvonalasságtól eltekintve már a Pershingeket idézi, de nem úgy a belbecs - régi, fokozatkapcsolós szerkenytűk, nem véletlenül igyekeznek a csehek a 380-asok megvásárlásával kiszorítani a szlovákok majmait az EC-vonatokról.
| |
162 004-6 és 813 018-9 ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:47:27 Zsolna žilina osobna stanica 380 320 272 453 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos állomás vonatból ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Az északi nagyváros nem egészen Pfaff Ferenc-i vasútállomása előtt egy Ikerbézé mellett egy 162-es pózol: ők a 163-asoktól annyiban különböznek, hogy 140 km/h sebességre alkalmas forgóváz van alattuk. A korszerű gépek közül néhány előzékenyen fölajánlotta a talpait 363-as mozdonyoknak, így született a mi vonatunk élén is haladó 362-es sorozat.
| |
A ZSCS 110 021-3 pályaszámú Vasalója tolat ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 Zsolna žilina osobna stanica 380 320 272 453 110 (ZSSK Cargo) borult felhos villanymozdony tolatómozdony Szlovákia tehervonat ŽSCS határon túl ragadt vasútvonal | |
Ezek a csehszlovákosan izgalmas formavilágú mozdonyok koszerűnek számítanak. Az egyenáramú kivitel (mint ez) szaggatós vezérlésű, ahogy a továbbfejlesztett 163-asok is, míg a váltóáramú Vasaló a mi Szöcskéinkkel rokon.
Már egészen komoly hegyek is látszódnak a háttérben, csúcsaikon pár centi hóval.
| |
A ZSCS 110 021-3 pályaszámú Vasalója tolat ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:47:06 Zsolna žilina osobna stanica 380 320 272 453 110 (ZSSK Cargo) borult felhos villanymozdony Szlovákia tolatómozdony tehervonat ŽSCS határon túl ragadt vasútvonal | |
A szerbiai Nikola Tesla erőműben
is dolgoznak váltóáramú Vasalók, csak bugyikék színben. Az ottani iparvasút igen kiterjedt, még kétvágányú, fővonal-jellegű szakasza is van. Ezek közül néhányat 2008-ban Ruttkára hozták nagyjavításra.
| |
Székely Viktor, MagyarországFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:57:08 Portré | |
Már nagyon vártuk az első fotóhelyre megérkezést. Ehhez már csak pár megállót kellett megtennünk a személlyel, de arra majd csak Ruttkán szállunk át, mivel már a Cingov gyorsvonat előtt elindult Zsolnáról.
| |
721 140-2 ZsolnánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 10:57:17 Zsolna žilina osobna stanica 380 320 272 453 Hektor (ZSSK Cargo) borult tolatómozdony Szlovákia dízelmozdony ŽSCS állomás | |
A személypályaudvari tartalékra majdnem szükség lett, mivel az egyik elsőosztályú kocsi ajtajával gondok voltak, ezt egy pár percig javították, mielőtt a pozsonyi kalauzok nyugodtan átadhatták volna a vonatot a zsolnai kollégáiknak, akikkel továbbutaztunk.
| |
163 051-6 a Zsolna-Poprád személyvonattal RuttkánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:13:16 Ruttka Vrútky 380 270 271 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult álló formátum hegyek ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Zsolna után ezen a nagyszerű hídon
dübörögtünk át, majd megérkeztünk Ruttkára. A múlt század végén Túrócszentmártonhoz tartozó település ma ismét önálló, sőt, már város is; várost pedig egyértelműen a vasutak csináltak belőle.
| |
163 051-6 a Zsolna-Poprád személyvonattal RuttkánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:13:33 Ruttka Vrútky 380 270 271 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult álló formátum hegyek ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
1871-ben itt találkozott a Vág völgyében haladó Kassa-Oderbergi vasút fővonala a MÁV első vonalával, a Budapest - Losonc - Zólyom - Ruttka fővonallal, ami a Turócz folyó völgyében ereszkedett le. Teherpályaudvara ma is nagyobb a zsolnainál, és itt működik az új kocsikat és a 840-es motorvonatokat is gyártó ZOS Vrútky járműjavító is.
| |
A Kassa-Oderbergi vasút vonalaiFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 Egyéb | |
Az első nap és az egész túra legjobb fényképeit ennek a vasútnak a fővonalán készítettük a Vág-völgyi szakasz utolsó részénél. A KsOd igen sikeres magánvasút volt, mivel vonalai a Monarchia fontos és fejlett iparvidékeit kötötték össze. A Tátra vonulatán Csorbánál átkelve ugyan eléri a 900 méteres magasságot, a vonalvezetés mégsem emlékeztet a Semmering vagy a Belgrád-Bar nehézségeire, mivel a pálya rendkívül hosszan gyűjti a magasságot a Vág, illetve a Hernád völgyében, így első fotóhelyünkön, Kereplénynél sem tűnik úgy, mintha 500 méterrel a tengerszint fölött lennénk.
| |
163 051-6 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:36:52 Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Pár megálló megtétele után leszálltunk ebben a kis faluban. Itt már Viktor is elővette a fényképezőgépét és lefotózta a vonatot indulás előtt a töltésen fekvő megállóban.
| |
163 051-6 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:33:50 Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Én majdnem pontosan mellette állva fotóztam - igaziból nem egy tánctér volt ez a peron, bár az a tucatnyi utas, aki itt leszállt, azért elfért rajta.
| |
163 051-6 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:34:02 Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A három kocsinál kicsit komolyabb vonatokkal már két szedővel indulnak az egyenáramú szakaszokon a mozdonyok, mivel az alacsonyabb feszültség miatt azonos teljesítményhez nagyobb áram tartozik, ami, ha nem mozog a mozdony, elégetné a felsővezetéket.
| |
131 096-0 Kerpelényben (Krpel anyban)(Kassa-Oderbergi Vasút) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:38:22 Kerpelény Krpel’any 380 131 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia felhos nyílt vonal tehervonat ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony Pershingszabásúak kétszekciós mozdony | |
Alighogy leszálltunk, máris beleestünk az akció közepébe, és lefényképeztük a hétvége legnehezebb vonatát, amit ez a szép, de kicsit vasporos Dvojicka vontatott.
| |
131 096-0 Kerpelényben (Krpel anyban)(Kassa-Oderbergi Vasút) Fotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 12:40:55 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 131 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia teleobjektív tehervonat szembol barna és zöld önürítös kocsi ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony Pershingszabásúak kétszekciós mozdony | |
Viktor képén látható a völgyet délről szegélyező hegygerinc, amelynek fái egészen a Vág víztározójáig érnek. Mi ehhez a víztározóhoz tartunk.
| |
363 104-1 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:41:29 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 363 (ZSSK) nyílt vonal tehervonat tológép önürítös kocsi villanymozdony Szlovákia ŽSSK ŽSCS Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A vonat egy tológépet is hozott magával egy ZSCS 363-as személyében, de ő már nem dolgozott, hiszen a pálya itt már lejtőben halad. Feladatot legfeljebb Puhónál, az áramrendszer-határon kaphat, ha egyáltalán elmegy odáig a vonat.
| |
363 104-1 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:38:47 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 363 (ZSSK) felhos tehervonat önürítös kocsi tológép villanymozdony Szlovákia ŽSSK ŽSCS Pershingszabásúak Pershingfélék | |
| |
363 104-1 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 11:38:53 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 363 (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos tológép tehervonat önürítös kocsi különleges téma ŽSSK ŽSCS Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Érdekes módon északi szomszédunknál sem foglalkoznak a zártárcsával, hiszen a tológép tökéletesen jelzi a vonat végét. Nálunk jobban szeretik a fölösleges túlbiztosítást
.
| |
Gorilla próbafutáson Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 350 (ZSSK) felhos víz tükörkép nyílt vonal gépmenet hegyek hegyi vasút barna és zöld Szlovákia villanymozdony ŽSSK határon túl ragadt vasútvonal Gorilla | |
A víztározóhoz megérkezve a fogásra nem is kellett sokáig várni, a vízből egy nagy, szőrös, frissen fényezett majom emelkedik ki, vagyis egy ZSSK 350-es.
| |
Gorilla próbafutáson Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:19:45 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 350 (ZSSK) villanymozdony álló formátum nyílt vonal tél Szlovákia tükörkép víz tó hegyek fenyofa barna és zöld gépmenet ŽSSK Gorilla | |
| |
Gorilla próbafutáson Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 13:22:24 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 350 (ZSSK) villanymozdony nyílt vonal magaslatról gépmenet tél tó víz fenyofa ŽSSK Gorilla | |
Viktor magaslati megközelítést választott egy fa teherbírásban szűkös lehetőségeit kihasználva.
| |
163 122-5 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:36:28 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos tükörkép víz tó hegyek tél barna és zöld nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Aztán jön egy vonat is, élén egy Blonski-festésű Pershinggel, méghozzá egy 162-es, nagysebességűből átépített példánnyal.
| |
163 122-5 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 13:39:06 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) borult magaslatról táj teleobjektív villanymozdony Szlovákia tó víz kõbánya ŽSSK ZSSK Blonski festésű mozdony ZSSK személyvonati kocsik ZSSK gyorsvonati kocsik Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Aztán jön egy vonat is, élén egy Blonski-festésű Pershinggel, méghozzá egy 162-es, nagysebességűből átépített példánnyal.
| |
InterCity Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:29:28 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 350 (ZSSK) villanymozdony felhos hegyek ŽSSK Gorilla | |
Közben a másik irányban is sok a vonat, de szerencsére az igazán finom fogások eddig a megfelelő irányba haladtak.
| |
Gyorsvonat a 162 122-5-össel Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:36:30 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult felhos táj magaslatról hegyek tó víz tükörkép kõbánya legjobb ŽSSK ZSSK Blonski festésű mozdony ZSSK személyvonati kocsik ZSSK gyorsvonati kocsik folyó Pershingszabásúak Pershingfélék | |
| |
131 054-9 önürítős kocsikból álló tehervonatával Kerpelényben (Krpel anyban)(könyvjelző) (Kassa-Oderbergi Vasút) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:42:53 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 131 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia hegyek táj magaslatról nyílt vonal tehervonat felhos tó víz önürítös kocsi barna és zöld fenyofa legjobb sziklák ŽSCS folyó ZSSK régi festésű mozdony Pershingszabásúak kétszekciós mozdony határon túl ragadt vasútvonal | |
Végre született egy tájkép a Dvojickáról is, hiszen eddig csak egy vonatból lőtt és egy külsőíves, a gép mögött csak pár kocsit mutató fotó került be a sorozatról az albumba. Ha nem írtóznék annyira az Indóházban rákként pusztító impozáns
szótól, akkor mondhatnám, hogy most végre a mozdonyhoz méltó impozáns környezetben és vonattal kaphattam lencsevégre egy ZSCS 131-est.
| |
131 054-9 önürítős kocsikból álló tehervonatával Kerpelényben (Krpel anyban)(Kassa-Oderbergi Vasút) Fotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 13:45:29 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 131 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia felhos borult nyílt vonal tehervonat táj hegyek fenyofa ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony Pershingszabásúak kétszekciós mozdony | |
Ez a turzás egészen nagyszerű fotóhely, sokoldalú, és így, hogy a pecások a kis, elzárt vízrészben sem vertek hullámokat, egészen kreatív fényképezésre is lehetőségünk volt. Lehetett volna naposabb az idő, de akkor biztos, hogy kicsit megszokottabb fotók születnek.
| |
163 111-8 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 13:57:33 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos szembol nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Érkezik egy személyvonat, ezúttal Zsolna felől.
| |
163 111-8 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 12:55:04 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult oldalról bemozdult barna és zöld hegyek hangulat ŽSSK ZSSK Blonski festésű mozdony ZSSK személyvonati kocsik ZSSK gyorsvonati kocsik Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Ezen a csíkos fotón szépen meg lehet figyelni a régi ZSR fényezése színeit: a személyvonati kocsik halványzöldek, a gyorsvonatiak néha pirosak, néha hússzínűek voltak, régebben két, vékony fehér csíkkal. Ma már a 180-as vonalon a gyorsvonatok a mi IC-inknek megfelelő színvonalú DVJ 97 kocsikkal járnak, de természetesen nem csak termes, de fülkés kivitelben is.
| |
362 005-1 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 363 (ZSSK) legjobb felhos nyílt vonal sziklák hegyek kõbánya fenyofa barna és zöld villanymozdony Szlovákia ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék határon túl ragadt vasútvonal | |
Ez a hosszú gyorsvonat is új fényezésű IC-kocsikkal közlekedik, a hatórás Kassa-Pozsony úton természetesen étkezőkocsi is az utasok rendelkezésére áll. Hogy nálunk miért csak az IC-ken lehet enni...?
| |
ZSCS 183 010-8 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 13:59:35 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 183 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia hegyek tehervonat wedgie ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony | |
Engem minden nagyon érdekel, ami régi, ami hamarosan eltűnhet a sínekről vagy a sínek mellől, így nagyon örültem ennek a vegyes gyorstehervonatnak, amit egy hattengelyes Sestikolak vontatott.
| |
ZSCS 183 010-8 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 183 (ZSSK Cargo) legjobb villanymozdony Szlovákia felhos drámai fények különleges fények tehervonat táj tó víz hegyek tükörkép barna és zöld fenyofa tartályvonat nyílt vonal ŽSCS folyó ZSSK régi festésű mozdony határon túl ragadt vasútvonal | |
Engem minden nagyon érdekel, ami régi, ami hamarosan eltűnhet a sínekről vagy a sínek mellől, így nagyon örültem ennek a vegyes gyorstehervonatnak, amit egy hattengelyes Sestikolak vontatott.
| |
ZSCS 183 010-8 Kerpelényben (Krpel anyban)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 183 (ZSSK Cargo) legjobb villanymozdony Szlovákia felhos drámai fények különleges fények hegyek fenyofa barna és zöld tehervonat tükörkép táj muvészi hangulat tó víz nyílt vonal ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony határon túl ragadt vasútvonal | |
Szerencsére nem túl gyorsan, olyan negyvennel ballagott el a vonat, bőven volt időm az állványom stabilitását is kihasználva fényképezni a gyönyörű vonatot.
| |
A ZSSK 162 007-9 Kerpelény és Ratkó-Suttó közöttFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:13:03 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult hegyek fenyofa nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A vonalon a megállók egymást érik, pedig itt is kiszedték már a kisforgalmúakat. A völgy miatt a települések mind a pálya közelében vannak, így mind a helyi, mind a távolsági személyforgalom elég komoly. Suttó házai balra, a fenyők mögött a hegyoldalban húzódnak.
| |
A ZSSK 162 007-9 Kerpelény és Ratkó-Suttó közöttFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 13:10:20 Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult teleobjektív szembol barna és zöld fenyofa legjobb ŽSSK ZSSK régi festésű mozdony ZSSK személyvonati kocsik ZSSK gyorsvonati kocsik ZSSK Blonski kocsik Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Az igazán híres fotóhely a víztározó túlsó végén, a Kralovany-tunel után előtt van, ott mégjobb magaslatról lehet délelőttönként lefényképezni a tavon keresztülvágtató vonatokat - az a hely viszont napot érdemel, ezért maradtunk a sokoldalú kerpelényi oldalnál.
| |
A ZSSK 162 007-9 Kerpelény és Ratkó-Suttó közöttFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Sutó Sútovo Kerpelény Krpel’any 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult álló formátum hegyek fenyofa barna és zöld nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Az alagút után egy kicsit szurdokosabbra fordul a pálya, majd Kralovánnál kiszélesedik. Szélesen kanyargós marad egészen Liptótepláig, ahol egy duzzasztógáton keresztezi a folyót, majd töltésen kanyarogva gyűjti a magasságot, hogy elkezdhesse a nagy emelkedést Csorbáig, immár a folyó völgyét kicsit maga mögött, vagy maga alatt hagyva.
| |
362 009-3 Ratkó-Suttó megállóhelyenFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Sutó Sútovo 380 363 (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos InterCity tó hegyek ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A vonal műtárgyakban ott sem bővelkedik, bevágások és fennsíki részek váltogatják egymást, a Magas-Tátra háttere viszont fenomenális, rengeteg helyen lehet vele fényképezni a vonatot. A túránk második napján mi is erre készültünk.
| |
131 074-7 Ratkó-Suttó megállóhelyen(Kassa-Oderbergi Vasút) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 13:30:55 Sutó Sútovo 380 131 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia felhos álló formátum tehervonat magaslatról fenyofa ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony Pershingszabásúak kétszekciós mozdony | |
A napnak még nincs vége, csak a fény kezd úgy elfogyni, hogy a fővonali fotózásnak már nem sok értelme van. Ezért Sútovo megállóban várunk egy személyvonatot, amivel továbbmegyünk a közeli elágazóállomásig - addig pedig fotózzuk, ami jön. Egy ilyen remek szénvonatot mégsem utasíthatunk vissza!
| |
163 104-3 Ratkó-Suttó megállóhelyenFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 13:52:13 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany Sutó Sútovo 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult teleobjektív oldalról hegyek fák nyílt vonal tél ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A suttói gyalogos-fölüljáróról lőttem ezt a fotót a személyvonatról, nem sokkal azután, hogy kiért az alagútból. A víz igen jól továbbítja a hangot, az alagút viszont tompít, így mikor előbukkan, akkor hirtelen robban bele a dübörgés és zúgás a korábbi éteri csendbe.
| |
163 104-3 Ratkó-Suttó megállóhelyenFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 13:52:52 Sutó Sútovo 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia álló formátum hegyek fenyofa nyílt vonal ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Ez még nem a mi vonatunk, Viktorral a másik irányba készülünk. Kezdett egyre hűvösebb lenni, a decemberi, hómentes, borult nap igényelt egy kis belső melegítést. Valahol itt ürült ki a laposüvegem és voltunk kénytelenek átváltani Viktor vizecskéjére.
| |
163 117-5 Ratkó-Suttó megállóhelyenFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 13:59:22 Sutó Sútovo 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos állomás hegyek bevágás ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Végre megérkezett a mienk is! Egyébként valahogy mindig ilyen sutovószerű helyeken lyukadunk ki - a múltkor például Sutomor közelében
fényképeztünk - na jó, attól tízegynéhány kilométerre, de akkoris! Ezek a szláv vasútállomások mind ugyanolyanok.
| |
163 117-5 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 15:08:36 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Az állomásépület hű marad a szlovák vasúti építészet hagyományaihoz, vagyis nélkülöz minden szépséget, eltűntet minden eredeti díszítést, és garantáltan össze nem illő felületekkel, nyílászárókkal és tagolásokkal dolgozik. Ennél már csak az a szörnyűbb, amit a régi állomásépületekkel csinálnak.
| |
163 117-5 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:08:56 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Inkább nézzük is a személyvonatot egy másik szemszögből!
| |
742 233-0 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:07:27 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Kandúr (ZSSK Cargo) borult dízelmozdony tolatómozdony Szlovákia futoház ŽSCS Kocur | |
Vágkirályháza fontos állomás, innen indul ki ugyanis az Árvavölgyi HÉV vonala, amin ma a megyeszékhely Trsztenáig (vagy régebbi magyar nevén Árvanádasdig) lehet utazni. Emiatt megáll itt a gyorsvonat is, nem a kicsi és jelentéktelen Kralován falu miatt.
| |
742 233-0 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 15:10:37 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Kandúr (ZSSK Cargo) borult dízelmozdony tolatómozdony Szlovákia ŽSCS Kocur | |
Reméltük, hogy még elkaphatjuk a hétköznapokon szinte mindig közlekedő tolatós tehervonatot, de már visszaérkezett az állomásra a Kandúr.
| |
183 032-2 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 183 (ZSSK Cargo) villanymozdony Szlovákia borult felhos hegyek tehervonat wedgie ŽSCS ZSSK régi festésű mozdony | |
Azért egy vegyes tehervonatot sikerült elkapnom, még ha nem is olyan kiváló környezetben. De tulajdonképpen állomási fényképekre is szükség van, Kralovánnak pedig megvan a maga hangulata.
| |
Hóeke Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:15:57 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Szlovák vasút PFT Szlovákia | |
Hát, ez alatt a túra alatt nem volt rá szükség.
| |
813 013-0/913 013-9 Vágkirályháza (Kral ovany) előtt az Árva kanyonjábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:35:49 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi folyó víz sziklák bevágás fák tél út barna és zöld nyílt vonal ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Nem valami tágas, ennek ellenére a vonat szűk ívekben kénytelen ballagni. A kevés fényt kompenzálja egy emberes huszas lassújel.
| |
813 013-0/913 013-9 Vágkirályháza (Kral ovany) előtt az Árva kanyonjábanFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 15:38:09 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Nézzük meg, hogy az előző képen virító láthatósági kabátos alaknak mi sikerült!
| |
813 013-0/913 013-9 Vágkirályháza (Kral ovany) előtt az Árva kanyonjábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:36:04 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal alulról sziklák szurdok táj ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Szerencsére a lassújel csak a szorosban él, az első megállótól már legalább hatvannal lehet utazni. A menetrend sűrű és az Ikerbézé szépen megtelik.
| |
813 013-0/913 013-9 Vágkirályháza (Kral ovany) előtt az Árva kanyonjábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:36:15 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult sziklák szurdok alulról jelzõ elõjelzõ ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Nem vagyunk messze Kralovántól, a kép bal szélén már az előjelző látszik. Bár a formájuk eléggé eltér a magyarokétól, a jelzési képek nagyjából megegyeznek a MÁV-nál alkalmazottal.
| |
813 013-0/913 013-9 Vágkirályháza (Kral ovany) előtt az alagútbanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 14:55:29 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) legjobb Szlovákia motorkocsi tél nyílt vonal alagút teleobjektív szembol Penzion Rosnicka ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony alagútkapu | |
Az alagút másik vége már közvetlenül a váltókörzetbe érkezik, miközben a fővonal a hegy mögött egyenesen halad el egy hídon keresztezve az Árvát. Az alagút egyébként eléggé emelkedik, hiszen az út, amin állva a képet készítettem különösebb emelkedés nélkül ér az állomás fölötti felüljáróra.
| |
[GIGAPAN] 813 013-0/913 013-9 Vágkirályháza (Kral ovany) előtt az alagútban (óriáspanoráma)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:26 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) legjobb Szlovákia motorkocsi tél borult felhos alagút táj hegyek havas barna és zöld fák fenyofa panoráma ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A kép egy többtucat, teleobjektívvel készült fotóból összevágott óriáspanoráma, ami végeredményben egy normál látószögű, kb. 88 megapixeles fényképet eredményez. Ez a honlapomon teljes valójában megtekinthető.
| |
163 119-1 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos állomás különleges fények naplemente napnyugta hegyek ŽSSK ZSSK Blonski festésű mozdony ZSSK személyvonati kocsik Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Ez a kilenckor Kralovánból Rózsahegyre közlekedő személyvonat, úgyhogy még van ideje pihenni. Nekünk majd egy gyorsvonat fog kelleni.
| |
163 052-4 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 15:22:43 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia felhos hegyek perontetö ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Ez a zsolnai személy. A hátsó, perontetős vágány a trsztenai vonatoké, oda még aluljáró is vezet. A fővonal vágányai keskeny, de kellően magas peronosak.
| |
163 052-4 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 15:22:54 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult állomás bemozdult svenk naplemente napnyugta ŽSSK ZSSK Blonski festésű mozdony ZSSK személyvonati kocsik ZSSK Blonski kocsik Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Ezt besvenkeltem. Meg lehet figyelni, hogy a Pershingek két oldala különböző. Itt mindkettő gép egyenáramú - a 263-asok és 363-asok oldalán a kerek ablakok helyén nagy, teljes magasságú szellőzők vannak.
| |
163 052-4 KralovánbanFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:16 16:25:19 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult hegyek perontetö ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Úgy terveztük, hogy a szállásunk Csorbán lesz, hiszen ott lehet ilyesféle tátrás háttérrel
fotózni a vonatokat. Persze az állomás környékén nem találtunk semmit, a faluig, ami Strba Zastávkánál van, nem volt kedvünk elgyalogolni, ezért inkább úgy döntöttünk, fogaskerekűre szállunk. Az addig hátralevő két órát pedig elkocsmázzuk.
| |
905 953-6 pályaszámú fogas motorvonat Szentiványi Csorbató állomáson(Csorba-Csorbatavi Villamos Fogaskerekű Vasút) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 19:12:03 Szentiványi-csorbató Štrbské pleso 383 382 Csorbatavi fogas Szlovákia kisvasút fogaskerekü vasút OZ Magas-Tátra ŽSSK éjszakai motorvonat határon túl ragadt vasútvonal | |
Aztán átmentünk az állomás másik kocsmájába, majd már eléggé menetkész állapotban biliárdozni próbáltunk. Ehhez az első feladat a csinos pultoslány Majkától a tantusz megszerzése volt. Végül egy magyarul remekül beszélő szlovák srácnak köszönhetően megtudtuk, hogy erre nincs szükség, majd kérésére Majka előzékenyen testi erővel kiszedte a golyókat az asztalból. Én pedig egy alkalommal testi erővel az asztal felületétől is messzire röpítettem az egyik csíkosat.
| |
425 955-2 Szentiványi Csorbató állomáson(Tátrai Villamos HÉV) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 19:13:36 Szentiványi-csorbató Štrbské pleso 383 382 Tátrai Villamos Szlovákia kisvasút TEZ Magas-Tátra ŽSSK éjszakai GTW motorvonat határon túl ragadt vasútvonal | |
Lieskovec megállóban egy kicsit sokat álltunk, itt Viktor benyögte a csapat régi kedvenc mondását, miszerint Diese Zug endet hier!
. A véletlenül a vonaton tartózkodó osztrák turistákat heveny röhögésroham kapta el...
| |
Sztrapacska TátralomniconFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:16 21:31:46 Tátralomnic Tatranská Lomnica 384 379 Zabálásaim | |
Biztosak voltunk benne, hogy Ótátrafüreden (Stáry Smokovec) találunk szállást, hiszen a Tátra a legaktívabb turistaparadicsom az országban - tévedtünk, még a vasúti szállás is foglalt volt, pedig mondták, hogy egyébként ingyen elalhatnánk ott, más szálló pedig egyszerűen a hó hiánya miatt nem is nyitott ki. Ugyanígy póruljártunk Tátralomnicon is, ahol már fotózni sem volt kedvem sem a tátrai villamost, sem a 840-es Stadler motorvonatot, amivel végül a normál nyomközű vonalon lementünk Poprádra.
| |
A Tátrai Villamos poprádi végállomása(Tátrai Villamos HÉV) Fotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:17 10:09:22 Poprád-Felka Poprad-Tatry 380 383 378 379 Tátrai Villamos Szlovákia kisvasút TEZ Magas-Tátra ŽSSK GTW motorvonat határon túl ragadt vasútvonal | |
Végül Poprádfelkán találtunk szállást. Az állomást eredetileg Felkának hívták a vasút északi oldalán fekvő falu után, majd mikor az összeépült Popráddal, Poprád-Felka lett belőle. Ma magyarul már csak simán Poprádként emlegetjük.
| |
A tátrai villamos poprádi végállomása(Tátrai Villamos HÉV) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 08:57:20 Poprád-Felka Poprad-Tatry 380 383 378 379 Tátrai Villamos együttállás Szlovákia kisvasút TEZ Magas-Tátra ŽSSK GTW motorvonat határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
A Magas TátraFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 08:58:10 Poprád-Felka Poprad-Tatry 380 383 378 379 Szlovák vasút Szlovákia Magas-Tátra | |
Bár nem panorámás szobát kaptunk, kilépve a szállodából rögtön láttuk, hogy a csorbai fotózásnak nem sok értelme van ilyen alacsony felhőalapnál.
| |
A Tátrai Villamos Vasút Poprád városával a háttérben(Tátrai Villamos HÉV) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 09:06:49 Poprád-Felka Poprad-Tatry 380 383 378 379 Tátrai Villamos Szlovákia kisvasút TEZ Magas-Tátra ŽSSK GTW motorvonat határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
A Tátrai Villamos Vasút a Magas-Tátrával(Tátrai Villamos HÉV) Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 09:06:59 Poprád-Felka Poprad-Tatry 380 383 378 379 Tátrai Villamos Szlovákia kisvasút TEZ Magas-Tátra ŽSSK GTW motorvonat határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
163 111-8 Poprád-Felka állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 10:32:05 Poprád-Felka Poprad-Tatry 380 383 378 379 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia állomás perontetö ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
| |
150 224-4 Kralovánban, az Árva hídjánFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:17 12:11:41 Sztankován Stankovany Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 150 (České Dráhy) borult magaslatról híd tél táj nyílt vonal hegyek hegyi vasút szembol villanymozdony Szlovákia ČD folyó Ceske Dráhy Banán | |
Visszatértünk tehát Kralovánba, vagy régebbi magyar nevén Vágkirályházára, és eltekintettünk a fővonali fényképezéstől, inkább a hajdan Szuchahoráig járó Árvavölgyi HÉV első szakaszán próbálkoztunk.
| |
150 224-4 Kralovánban, az Árva hídjánFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 11:09:06 Sztankován Stankovany Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 150 (České Dráhy) táj tél magaslatról nyílt vonal híd hegyi vasút hegyek barna és zöld villanymozdony Szlovákia ČD folyó ZSSK InterCity kocsik Ceske Dráhy Banán | |
A mindössze hetvennel menő, Csadcán át Csehországba a klasszikus KsOd vonalon közlekedő gyorsvonat is bemozdult, sőt, később még a 20-as Ikerbézé sem mindig maradt éles. Hát, ez egy ilyen nap volt.
| |
813 021-3 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 11:58:36 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult teleobjektív nyílt vonal ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A völgy jó kanyargós, ha sütne a Nap, akkor is tudnánk minden vonatot fotózni, hiszen szinte délre is fordul a következő kanyarnál.
| |
813 021-3 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 11:59:04 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél barna és zöld teleobjektív nyílt vonal sziklák bevágás szurdok táj fenyofa ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Ennél a nagy patkókanyarnál a meanderező folyó széles ívet hagyott, a külső részén még egy fogadónak is akadt hely - ami sajnos zárva volt.
| |
813 021-3 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 11:59:13 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult fák barna és zöld nyílt vonal sziklák ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
| |
813 021-3 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 11:59:36 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal magaslatról táj bevágás sziklák szurdok barna és zöld fenyofa ŽSSK Bézé mellékvonal határon túl ragadt vasútvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Engem a télben lenyűgöz a sok barna, és a helyenként megmaradt fű, vagy mint itt, a fenyők zöldjének kölcsönhatása a fotón. Külön kategóriát is szenteltem neki a címke alapú keresőmben
, ám mivel újkeletű őrületemről van szó, még elég kevés ilyen kép került föl a honlapra, legtöbbjük még az otthoni merevlemezemen prosodik.
| |
813 021-3 az Árva szurdokábanFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:17 13:02:18 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal sziklák szembol ŽSSK Bézé mellékvonal határon túl ragadt vasútvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Viktor egy kicsit szűkebb kivágással tökéletesen kapta el a pillanat hangulatát.
| |
813 021-3 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 11:59:44 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Átfókuszálni a teleobjektívvel egy kis festményszerűen elmosott hatásért nem okozott gondot ilyen sebességnél.
| |
913 014-7 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 12:18:20 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) legjobb Szlovákia motorkocsi tél borult álló formátum nyílt vonal magaslatról táj szurdok sziklák fenyofa barna és zöld folyó víz levelek ŽSSK Bézé mellékvonal határon túl ragadt vasútvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A kanyar után aztán összeszűkül a völgy és az eddigi legszebb sziklákat és fenyőket kínálja hátterül.
| |
813 019-7 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 13:43:02 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal szurdok táj sziklák barna és zöld teleobjektív szembol ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Az utolsó kis kanyarokat teszi meg a Trsztenába tartó motorkocsi a sziklaszurdokban, ebben a balosban ugyanis keresztezi a főutat majd egy széles, dombvidéki jellegű szakasz kezdődik, de persze a vasút nem távolodik el az Árvától.
| |
913 014-7 az Árva szurdokábanFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:17 13:20:07 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal sziklák szurdok ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Ez még a Kralovánba érkező motorvonat Viktor szemszögéből, a háttérben a nevezett útátjáróval.
| |
813 019-7 az Árva szurdokábanFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:17 14:45:43 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult nyílt vonal sziklák szurdok táj barna és zöld út ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A fotót az útról lőttük, én ráadásul állványról, láthatósági mellényben, miközben Viktor a GySEV munkaruházatához tartozó láthatósági télikabátban pózolt. Minden autós lépésben vette az útátjárót.
| |
813 019-7 az Árva szurdokábanFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:17 14:45:52 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult sziklák szembol nyílt vonal ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
| |
813 019-7 az Árva szurdokábanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 13:43:20 Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult sziklák wedgie nyílt vonal ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A vasút sok kis falun és pár városkán halad végig, mielőtt Trsztenába érne. Van pár híd is az Árván, kanyargós dimbes-dombos szakaszok és erdős részek is, tehát egyáltalán nem unalmas vonal. Gondolom különösen nem volt unalmas annak a mozdonyvezetőnek, aki 2002-ben a Budafok-Trsztena közötti Ro-La kamionszállító próbavonatot továbbította szinkronüzemű Bardotkákkal.
| |
913 015-4 Kralován bejárati jelzőjénélFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult havas hegyek barna és zöld nyílt vonal ŽSSK Bézé mellékvonal ZSSK Blonski festésű mozdony | |
A háttéren látszik, hogy nem szűkölködik látványosságban az Árvavölgyi HÉV vonala. Néhány kép, főleg a régebben erre járó érdekes motorvonatokról a railpage cikkében olvasható
.
| |
913 015-4 Kralován bejárati jelzőjénélFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Kralován megálló Kral’ovany zastávka Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 381 813-913 (ZSSK) Szlovákia motorkocsi tél borult hegyek havas nyílt vonal barna és zöld ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
| |
742 233-0 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 14:47:31 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Kandúr (ZSSK Cargo) borult tolatómozdony Szlovákia dízelmozdony svenk bemozdult ŽSCS Kocur | |
Visszaérve az állomásra éppen elkaptam ezt a szép spagetti-festéses gépet. Hogy miért mozgott, az nem derült ki, üres vágányról üres vágányra állt át, anélkül, hogy akár egyetlen kocsit megmozdított volna. Sebaj, a két svenkelt képért hálás vagyok.
| |
742 233-0 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Kandúr (ZSSK Cargo) borult tolatómozdony Szlovákia dízelmozdony füst svenk bemozdult legjobb ŽSCS Kocur | |
Visszaérve az állomásra éppen elkaptam ezt a szép spagetti-festéses gépet. Hogy miért mozgott, az nem derült ki, üres vágányról üres vágányra állt át, anélkül, hogy akár egyetlen kocsit megmozdított volna. Sebaj, a két svenkelt képért hálás vagyok. Itt még füstölt is!
| |
163 109-2 Vágkirályháza (Kral ovany) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult bemozdult svenk állomás ŽSSK ZSSK régi festésű mozdony ZSSK gyorsvonati kocsik ZSSK Blonski kocsik Pershingszabásúak Pershingfélék | |
És eljő az esti zsolnai személyvonat amit már nem azért svenkelek, mert akkora művész vagyok, hanem mert máshogy nem tudtam már megörökíteni.
| |
Iskoláslány KralovánbanFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:17 15:22:11 Kralován (régen Vágkirályháza) Kral’ovany 380 381 Vasút és Ember legjobb lány nemmozdony | |
És jőnek az iskolások, akiket azért kell hosszú záridővel megörökítenem, mert így művészibb.
| |
163 109-2 Sztrecsény (Strecno) megállóhelyenFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Sztrecsény Nezbudska Lucka-Strecno 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia bemozdult svenk ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Ezt a képet csak azért mutatom meg, hogy lássátok, a sztrecsényi szurdokhoz sem tréfából jöttünk fotózni, tényleg vannak itt hegyek. Sőt, az egyik, a vasút fölött álló hegyen még egy vár is posztol.
| |
163 051-6 Sztrecsény (Strecno) megállóhelyenFotó: Takács Bence Készítés ideje: unknown Sztrecsény Nezbudska Lucka-Strecno 380 Pershing (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult hegyek sziklák eso ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Másnap reggel már semmi nem látszik a korábbiakból, még mélyebb felhőalap és állandó, múlni nem vágyó, tejszerű köd köszönt ránk - és egy meglepetésszerűen a helytelen vágányon érkező személyvonat.
| |
A helyjegyünk mindig az étkezőkocsiba szólt (nevezzük italozó kocsinak)Fotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 09:38:36 Vasút és Ember nemmozdony | |
Még az előző nap reggeli sörözés közben történt, hogy fölfigyeltem egy magas, sötétbarna hajú, elegáns lányra, amint az egyik boxban sznob módra kortyolgatja az erőlevest, majd teázgat. Mi nem éppen a white tie előírásainak megfelelő állapotban gyönyörködtünk a kb. húszéves, finom szemüveget viselő lányban (nevezzük Evelinnek - végülis bárki lehetett, de szerintem olyan evelines arcocskája volt).
| |
A trencsénteplici keskennyomközű villamos nosztalgiakocsija Hőlak utcáinFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 10:30:53 Hőlak Trencianska Teplá obec Fűtőház Depo 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút nyílt vonal határon túl ragadt vasútvonal | |
Szóval Evelin teázott, de Poprádtól Liptószentmiklósig vagy hármat megivott, ami a modellalkatához egész emberesnek mondható - és el tudom képzelni, hogy egészen Ágcsernyő (Cierna nad Tisou) óta az étkezőkocsi vendége volt. Nade a történetnek még nincs vége!
| |
A trencsénteplici keskennyomközű villamos nosztalgiakocsija Hőlak utcáinFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 11:33:30 Hőlak Trencianska Teplá obec Fűtőház Depo 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút nyílt vonal falu határon túl ragadt vasútvonal | |
Liptóteplánál azonban Evelin fölállt, és a pult felé indult, hogy ismét rendeljen valamit. Ekkor azonban tekintete mély érzelmektől szántottan elködösödött, és (ahogy mondani szokás) nagykabát ívben előrezuhanva Viktor öle mellett landolt. Mivel Evelin rosszul célzott, Viktor nem menthette meg. A következő tea fölszolgálásakor aztán kiderült, hogy ilyenkor a pultos alattomban egy kis üveg rumot is hozzátölt a csészéhez Evelin kérésére. Ebből levontuk a következtetést, hogy Evelin a ZSSK által kínált számtalan közlekedési megoldás közül a teleportációt választotta!
| |
A trencsénteplici keskennyomközű villamos nosztalgiakocsija Hőlak utcáinFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 10:31:11 Hőlak Trencianska Teplá obec Fűtőház Depo 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút határon túl ragadt vasútvonal | |
Liptóteplánál azonban Evelin fölállt, és a pult felé indult, hogy ismét rendeljen valamit. Ekkor azonban tekintete mély érzelmektől szántott elködösödött, és (ahogy mondani szokás) nagykabát ívben előrezuhanva Viktor öle mellett landolt. Mivel Evelin rosszul célzott, Viktor nem menthette meg. A következő tea fölszolgálásakor aztán kiderült, hogy ilyenkor a pultos alattomban egy kis üveg rumot is hozzátölt a csészéhez Evelin kérésére. Ebből levontuk a következtetést, hogy Evelin a ZSSK által kínált számtalan közlekedési megoldás közül a teleportációt választotta!
| |
A trencsénteplici keskennyomközű villamos nosztalgiakocsija Hőlak állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 11:35:52 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút állomás határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
A trencsénteplici keskennyomközű villamos nosztalgiakocsija Hőlak állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 10:33:59 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút állomás határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
742 339-5 Hőlak állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 10:33:30 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 Kandúr (ZSSK Cargo) borult oldalról tolatómozdony Szlovákia dízelmozdony ŽSCS Kocur | |
| |
Trencsénteplicz (Trencianske Teplice) állomásFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 Trencsénteplicz-fürdő Trencianske Teplice 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút állomás perontetö határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
Trencsénteplicz (Trencianske Teplice) állomásFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 11:01:34 Trencsénteplicz-fürdő Trencianske Teplice 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút állomás hegyek határon túl ragadt vasútvonal | |
Itt talán látható, hogy miért mondtunk le a lakótelep melletti hangulatos fotózásról, és választottuk inkább egy teplicei pizzéria nagyszerű kínálatát.
| |
411 901-2 érkezik Trencsénteplicz (Trencianske Teplice) állomásraFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 12:58:12 Trencsénteplicz-fürdő Trencianske Teplice Trencsénteplicz község Trencianske Teplice zastávka 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút álló formátum határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
411 901-2 érkezik Trencsénteplicz (Trencianske Teplice) állomásraFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 11:55:36 Trencsénteplicz-fürdő Trencianske Teplice Trencsénteplicz község Trencianske Teplice zastávka 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút álló formátum patak határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
411 901-2 Trencsénteplicz (Trencianske Teplice) állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 12:59:21 Trencsénteplicz-fürdő Trencianske Teplice 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút állomás perontetö határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
411 901-2 Trencsénteplicz (Trencianske Teplice) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 11:57:39 Trencsénteplicz-fürdő Trencianske Teplice 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút állomás perontetö határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
Valahol Hőlak megálló környékénFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:13:55 Vasút és Ember nemmozdony | |
| |
HőlakFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 10:31:00 Hőlak Trencianska Teplá obec Fűtőház Depo 322 TREZ TREŽ Szlovákia motorkocsi borult eso kisvasút határon túl ragadt vasútvonal | |
| |
850 018-3 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:15:15 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 850 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi ŽSSK homlokátjáró | |
Ennek az érkezésén meglepődtünk, hiszen már kivonták a 850-eseket a forgalomból. Ez a kocsi most egy mérövonat eröforrása, de javítását továbbra is régi honában végzik.
| |
850 018-3 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:16:02 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 850 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi szembol ŽSSK homlokátjáró | |
Ennek az érkezésén meglepődtünk, hiszen elvileg már kivonták a 850-eseket a forgalomból.
| |
850 018-3 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 13:19:08 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 850 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi ŽSSK homlokátjáró | |
| |
850 018-3 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:16:28 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 850 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi ŽSSK homlokátjáró | |
| |
Hőlak (Trencianska Teplá) állomásFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:16:59 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 Vasút és Ember nemmozdony | |
Viktor igen keményen fotóz.
| |
850 018-3 és 811 001-7 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:17:09 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 850 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi különleges téma együttállás ŽSSK homlokátjáró | |
| |
850 018-3 és 811 001-7 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:18:26 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 811 (ZSSK) borult Szlovákia motorkocsi különleges téma szembol együttállás ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony ZSSK régi festésű mozdony | |
| |
811 001-7 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 13:22:24 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 811 (ZSSK) borult Szlovákia állomás motorkocsi ŽSSK Bézé ZSSK Blonski festésű mozdony | |
Itt már csak a hazaútra vártunk, és aggódtam, hogy fogok hazajutni.
| |
362 002-8 Hőlak (Trencianska Teplá) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 12:25:17 Hőlak-Trencsénteplic Trencianska Teplá 320 322 451 363 (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult álló formátum Werbelok különleges festés ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Aztán csak beesett még meglepetésként egy szlovák Werbelok.
| |
362 002-8 Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom) állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 13:54:36 Vágújhely Nové Mesto nad Váhom 320 351 363 (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult Werbelok perontetö különleges festés ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Viktor úgy belelkesült, hogy a kétperces vágújhelyi tartózkodás során is lefotózta.
| |
362 002-8 Nagyszombat (Trnava) állomásonFotó: Székely Viktor Készítés ideje: 2008:12:18 14:34:07 Nagyszombat Trnava 320 363 (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult állomás Werbelok különleges festés ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
Aztán a kétperces nagyszombatin mindketten, igaz, ide korábban értünk a menetrendi időnél.
| |
362 002-8 Nagyszombat (Trnava) állomásonFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 13:31:30 Nagyszombat Trnava 320 363 (ZSSK) villanymozdony Szlovákia borult állomás Werbelok különleges festés ŽSSK Pershingszabásúak Pershingfélék | |
A fotó készülte után pár órával vizsgáznom kellett volna a Nagyszombaton alapított Eötvös Lóránd Tudományegyetem történetéből, és hiába telefonáltam, hogy éppen Nagyszombaton vagyok, de a sztrájk miatt nem fogok odaérni, nem voltak hajlandóak második vizsgaidőpontot kiírni a vizsgaidőszak hátralevé hat hetében. Nem baj, ez a túra jobb volt, mint az az uncsi történelmi előadás.
| |
Villamosok a pozsonyi főpályaudvaronFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 15:07:28 Szlovák vasút Szlovákia villamos | |
De minden jó, ha a vége jó, Viktor elindult Bécsbe, én minden szolvák tudásomat megfeszítve az összes maradék szlovák koronámat elvertem sörre (-Hány sör jön ki ebből? - Három. - Akkor három sört kérek! - Nincs három.) Hülyék ezek.
| |
Kilátás a gyorsvonatból valahol Tótmegyer környékénFotó: Takács Bence Készítés ideje: 2008:12:18 15:48:54 Tardoskedd Tvrdošovce Tótmegyer Palárikovo 370 Szlovák vasút Szlovákia | |
Ezzel a nagyon depressziós képpel búcsúzom, de annak tudatában, hogy irtózatos időben is lehet jó képeket lőni és maradnadó élményeket szerezni. Köszönöm a figyelmed, szép napokat!
Copyright Takács Bence és társai, 2005-2026. A honlapon található fényképek felhasználási jogaival kapcsolatban l. az Impresszumot!
















































































![[GIGAPAN] 813 013-0/913 013 fotó](https://www.benbe.hu/gallery/szlovakia/low/68.jpg)











































































