A CFR 477 895-3 a Dacia gyorsvonat élén Déva állomáson, a háttérben a tipikus felvételi épülettel

Déván valahogy mindig furcsán épülnek a dolgok. Nyílván mindenki ismeri a vár kivitelezési nehézségeiben megözvegyült Kőmíves Kelemen életrajzát, de nem kevésbé meglepő a vasútállomás sorsa sem! A román iparosítás által négyszeresére duzzasztott város is túl kicsi volt ahhoz, hogy a párt engedélyezze egy új állomás építését (a megalomán projekteket a Temesvár-méretű nagyvárosoknak tartották fönn), a dörzsölt megyei párttitkár viszont elérte, hogy felújíthassa a régi állomást; annak falainak rejtekében pedig a pénzből inkább új, kevésbé szép, de a helyiek szerint sokkal praktikusabb elrendezésű állomást emelt.

A korábbi állomás a Tiszavidéki Vasút típustervének megfelelő volt, mivel az Aradról a Maros völgyén át Tövisig (ma: Teius, Románia), és onnan Brassóig vezető vonalat ez a magánvasút kezdte építeni. Meglepő módon Erdélyben a Kiegyezésig nem is épültek vaspályák, elsősorban az osztrák kormány és a magyarok igényei közti ellentét miatt. A magyarok először egy Kolozsváron át a Székelyföldet északon elérő vasutat preferáltak volna, az osztrákok (és a Dél-Erdélyt benépesítő szászok) számára a déli, Romániával közös határt jelentő Vöröstorony-szoroshoz Nagyszebenen át vezető vonal volt a fontosabb. Végül 1865-ben indult meg az első menetben Gyulafehérvárig (ma: Alba Iulia, Románia) vezető vaspálya kivitelezése, de az olyan lassan haladt, hogy a TVV helyett új fővállalkozóként a Zsil-völgyi bányákban érdekelt Brassói Bánya és Huta Egyletnek, akik Első Erdélyi Vasút néven alapítottak, mai szóval, projekttársaságot, aminek köszönhetően 1868. decemberében végiggurulhatott az első vonat az Arad és Gyulafehérvár közötti 211 km hosszú vonalon.