Egy ÖBB Taurus tehervonattal Klamm-Schottwien és Breitenstein között

Viadukt az Untere Adlitzgraben fölött

Szépen követhető a szemközti hegyoldalban a fák ritkulása, ahol a pálya halad. Látszólag nem is ereszkedik, pedig több mint 20 ezreléke van itt is, hogy a Schottwien várrom után elérje Eichberg állomást, ami ívben is fekszik, ráadásul 25 ezrelékes esésben. Ez a széles völgy az Adlitzgraben, aminek összszűkülő folytatásán az utolsó nagy viadukton kel majd át a vasút, mielőtt elérné a hágót, Eichbergnél pedig átfordul a pálya a Schwarza folyó völgyébe. A Semmering abból a szempontból nem tipikus hegyipálya, hogy jópár völgyet végigjár, követve a terepet, de az építési idő rövidítése érdekében csak viszonylag rövid alagútjai vannak. Később már másfajta megoldásokat használtak: a nagyobb folyók völgyében a völggyel párhuzamosan haladó vonalakon jó korán elkezdik emelni a pályát, hosszú rámpát alkotva (a Semmeringnél túl korán elfogynak a hegyek ehhez), és minden oldalvölgyet áthidalnak egy hosszabb, vagy egy rövidebb viadukttal. Ennek érdekes megoldása volt a Tauernbahn régi déli rámpája: itt a viaduktok rövidítése érdekében a pálya egy alagútban bemegy a völgyek vége felé, majd újra kibukkan a fővölgyben a viadukt után (a kép az új hídról mutatja a régit ). Hasonló hosszúrámpás vonal az Albulabahn is.

Más esetekben az oldalvölgyeket egyenesen végigjárja a pálya, ahelyett, hogy áthidalná, és ezekben nyer magasságot. Ilyen a Magyar Északi Vasút vonala Zólyomtól északra , de a helyette épített 170-es vonal is . A Semmeringéhez hasonló kacsázós, összvér pálya máshol nem nagyon épült, ha hirtelen megjelenő hegyet kellett megmászni, akkor mindig fordulóalagutakkal alakítottak ki csúcsfordítós pályához hasonló vonalkifejtést, ilyen épült például az Iván- , a Gotthard- és a Lötschberg-hágón.