A ŽSR 745 608-0 Výh Vinohrady és Dobóca között
Szóval itt egy NDK V100-as! Dehogy is. Szóval Viktorral a mátramindszenti tolatóst indultunk el lefotózni (a link mögött még klasszik dácsiás képek vannak róla, ma már remottal jár, és arról még nem volt fotóm), és amíg Hatvan Rendezőben szedelőzködtek, átugrottunk Fülekre. Ott jött szembe velünk ez a lom, és persze, hogy a nyomába kellett erednünk. Ilyen irányú vonatnak elfogadható helyet csak Feled után találtunk, de ez nem is volt baj, hiszen így pont elkaptuk előtte az LTE vonatát. Nem is tudtam, hogy Rimaszombat felé van kiszolgálás.
Ez az NDK gépezet a ŽSR 745-ös sorozata. Eredetileg hét darabot vettek belőle, eleve PFT-vonatok számára, így gőzfűtés nem került beléjük. Rusnya sárga színben dolgoztak. Ezt a példányt viszont már az újraegyesítés után vásárolták a DR-től, így ő lett a nyolcadik 745-ös. Ma ő a legszebb állapotú, NDK-s fényezést visel. A többi gép sorsa: a 745 601-5 az iglói fűtőház lakója (Spisšká Nová Ves), 745 kW-os Caterpillar motorral lett remotorizálva. A 745 602-3 pozsonyi állomásítású. A 745 603-1 és a 745 604-9 a csehországi Hulínba került, 2000. környékén mozoghattak utoljára a ČD-nél. 2007. augusztus 30-án a 745 607-2-vel, ami plzeňi volt, a németországi Presnitztalbahnra kerültek. A 745 606-4 a kilencvenes évek végén állt le, akkor a nymburki depó dolgozója volt. További információk a prototypy.cz oldalon találhatóak.
Fotó: Takács Bence
Copyright 2005-2024. www.benbe.hu. Takács Bence vasúti fotó-gyűjteménye.