A ŽFBH 441 910 Zenica állomáson

A kép sokszorosan megfogalmazza a bosnyák kettősséget (hármasságot). A gyönyörű hegyeket szürke magasházak takarják ki, a modern mozdonnyal kihúzó tehervonat mellett négy órát áll munka nélkül a szarajevói személy Ganz-MÁVAG motorvonata (még többet pedig az igazán lepra állapotú, ex-svéd kocsik, amik a maglaji személy lesznek majd este). Ebbe a képbe csak a gyorsvonat Talgo szerelvénye hiányzik, de hiába a kényelem, az oldalán a 220-as felirat, a passzív bedőlés, az utazás mégis egy örökkévalóságig tart Dobojig, és a versenytárs a Zenicáig kész autópálya. Banja Lukába menve persze át kell szállni, még az ország két adminisztratív központja között sincs közvetlen vasúti összeköttetés, és közben Doboj és a boszniai szerb főváros között is egyre hosszabb az autópálya. A Talgók beállásával gyakorlatilag a nyolc évvel ezelőtti utunk alatti állapotokat sikerült visszaállítani, sem a menetidők, sem a menetrendi kínálat nem javult azóta, igaz, voltak időszakok, amikor rosszabb volt. A reménytelenséget tovább mélyítik a tavalyi tuzlai zavargások eseményei, mutatva, hogy a hajdani háborút kiváltó, elmélyítő és elmocskosító etnikai feszültségek a mai napig fennállnak.

Doboj-Zenica között akadnak fotóhelyek, nagyon izgalmas a kétvágányú szakasz, mivel nem egyszerre épült a két vágány, így az egyik a hegyoldalat követi kívülről, a másik a hegyben alagútban vezet, máshol különböző helyeken, más szög alatt metszik a Boszan folyót, és ezért távolodnak el a vágányok egymástól, de tényleg akad néhány kellemes fotóhely. Zenica és Sarajevo között viszont sajnos majdnem végig vagy település, vagy benőtt, dzsumbulyos részek váltják egymást, és a domboktól is jórészt távol fut a sín (a rövid alagutakat leszámítva), így nagyon kevés lehetőség van fotózni. Így nem sok jó képünk lett a túra későbbi szakaszában a Ganz motorról, de így is jelentősen bővült a gyűjteményem, aminek nagyon örülök.